Skip to main content

A feldolgozott és mesterséges élelmiszerek igen nagy szerepet játszanak a szervezet savasodásában. Éppen ezért ez a jelenség mindenkit érint, kit kisebb, kit pedig nagyobb mértékben. A savasodást pedig kezelni kell, ugyanis számos betegség jelentkezhet szövődményeként.

A következő cikkünkben körbejárjuk a savasodás témakörét és eláruljuk, hogyan állíthatod helyre szervezeted pH-értékét. Először is tisztázzuk, mi az a savasodás, milyen okai lehetnek és hogyan lehet helyreállítani szervezetünk jó pH-értékét.

Röviden a savasodásról

Számos betegség hátterében a szervezet elsavasodása, illetve a szervezetben lévő gyulladások állnak. A sav-bázis egyensúly megfelelő életmód mellett könnyen helyreállítható, így annak szövődményei is megszüntethetők.

A savasodás voltaképpen testünk sav-bázis egyensúlyának eltolódása savas irányba. Amikor ez bekövetkezik, akkor a testben lévő mikroorganizmusok túlzott mértékben elszaporodnak. A szervezetben ilyenkor a savak elkezdik lebontani azokat a sejteket, amelyek szöveteinket alkotják. Azért borul fel a sav-bázis egyensúly, mert a sav elvonja a vérből az oxigént. Ilyenkor lelassul az anyagcsere is és csökkenve szívódnak fel szervezetünkben az elfogyasztott ételek. A savasodás azért is rendkívül veszélyes, mert gyengíti az immunrendszer normál működését.

Mi a jó ph érték?

A pH-érték azt mutatja meg szervezetünkben, hogy mennyi hidrogénion van egy oldatban, mindamellett, hogy betekintést ad a protonok és elektronok számáról is. PH-egyensúlyról akkor beszélünk, amikor a pozitív és negatív töltések balanszban vannak és 7 -es értéket mutatnak. A szervezetben a sav negatív töltésű, a bázisok pedig pozitívak.

Amikor vérünk pH-értéke normális, akkor 7,35 – 7,40-es értéket mutat. Más testrészeinkben ez az érték ettől eltérhet. A gyomrunkban például ugyanez az érték 1,35 – 3,5 között mozog, hiszen az emésztéshez elengedhetetlen a savas környezet.

Amikor testünk azt tapasztalja, hogy savasodik, akkor azonnal arra törekszik, hogy ezt az állapotot helyrehozza. Testünk éppen ezért arra törekszik, hogy többek közt zsírraktár építésével, vagy a csontokból a kalcium kivonásával, esetleg az izmokból a magnézium elvonásával állítsa helyre a savas állapotot. A probléma azzal van, hogy a szervezet ezt azért teszi, hogy a sav ne okozzon károsodást, mégis igen megterheli szerveinket és szöveteinket ez a természetes válaszreakció.

savasság ellen Omega-3A savasodás lehetséges okai

Az emberi szervezet elsavasodása mögött állhat a túlzottan savas táplálékbevitel, a káros szokások és sajnos pszichikai tényezők is. A savasodásban nagy ludas a fehér liszt, a cukrok és az ízfokozók is. Jellemzően savas élelmiszerek az édességek, a kávé, a só, a tartósított élelmiszerek, a telített zsírsavak, a szénsavas italok és az alkoholos italok is.

A savasodás megakadályozásához nem elég csupán arra odafigyelni, hogy mit eszünk. Az is rendkívül fontos, hogy mikorra időzítjük étkezéseinket. Nem mindegy, hogy milyen mennyiségeket eszünk, mennyi idő alatt fogyasztjuk el, milyen folyadékbevitel mellett és hogyan.

De sajnos a folyamatos stressz sem tesz jót sav-bázis egyensúlyunknak. Az állandó izgalmi állapot komoly mértékben hajlamosít a savasodásra. Az idegeskedés, a negatív életértések, a düh, a harag, a bosszankodás mind a savasodásért tesz. Az ilyen lelki állapot feldolgozása gyomorsav túltermelődéssel jár. Ilyenkor a savasodás a vérre is hatással van.

Ezek okozhatnak savasodást

A bélflóra zavar is felelősségre vonható a savasodásért, illetve a külső és belső gombásodásai a szervezetnek. A sav túltermelődése a szervezetben felmaródást okozhat a belső szerveinkben és mirigyeinkben. Ezek működészavarral járhatnak és emésztőrendszeri problémákhoz vezethetnek. Megváltozhat a széklet állaga és ezzel együtt székrekedés, vagy hasmenés is kialakulhat.

Mind említettük, a savasodás állapotában szervezetünk ásványi anyagokat vonhat el csontjainkból, ami csontritkuláshoz és csontlágyuláshoz vezethet. Jelentkezhet emellett gyenge ellenálló képesség, megfázásos megbetegedések, testsúlyváltozás és keringési zavarok is.

A savasodás ezeken kívül növeli a trombózis kialakulásának kockázatát. Amikor vérünk savas, akkor a benne lévő vörösvértestek veszítenek a rugalmasságukból és eltömítik a hajszálereket. Ez azért rendkívül veszélyes, mert a trombózis szívinfarktushoz is vezethet.

A savas állapotban könnyen válhat ördögi körré életünkben, ha lelki eredetű. A savasodás depresszióhoz vezethet, amely pedig tovább fokozza a savasodást. Ilyenkor csökken teljesítőképességünk is, fáradékonnyá válhatunk és állandó rossz közérzet lehet úrrá rajtunk. Ezek egyenes következménye az alvászavarok kialakulása, amelyen csak ront, ha gyomorsavunk is túlteng.

savasság ellen Omega-3-malHogyan tehetsz a savasodás ellen?

Először is étrended helyreállításával, a savasodást serkentő ételek-italok kerülésével, étkezéseid rendszeresítésével. A stresszfaktorok kiiktatásával és nyugodtabb életmóddal is tehetsz a savasodás ellen. Fontos, hogy csak akkor szedjünk gyógyszert, ha az indokolt, ugyanis a legtöbb gyógyszer savasodást okozhat.

Napunkat sose kezdjük savas étellel, így például éhgyomorra a kávé, a cigaretta és a tea fogyasztása sem javasolt. Indítsuk a napot egy kis frissítő testmozgással, stresszoldó gyakorlatokkal és egy jó zuhannyal. Érdemes nap közben lúgos kémhatású ételeket fogyasztanunk és mellőzni a mesterséges ételeket. Tanuljunk meg kikapcsolni és törekedjünk a kiegyensúlyozottságra.

Omega-3 a savasodás ellen

A magas Omega-3 tartalmú olívaolaj az egyik legegészségesebb telítetlen zsírsav, amit fogyaszthatunk. Lugosító hatása miatt is kifejezetten ajánlott az extraszűz olívaolaj fogyasztása, amely a gyomorban és a vérben is egyaránt csökkenti a savasodást. Nyersen, sütéshez, főzéshez is érdemes egyaránt fogyasztani. A savasodás megelőzése vagy hatákony kezelése érdekében, érdemes olyan antioxidánsokban és vitaminokban gazdag Omega-3 olaj készítményt fogyasztanunk, mint a Zinzino BalanceOil+.

Zinzino BalanceOil+

Visszajelzés létrehozása